Mese Brezsnyevről, Göbbelsről és a Kisfiúról
Volt egyszer, hol nem volt, az Üveghegyen is túr, a kurtafarkú malacokon túl a egy szomorú elefánt, akit Leonyid Brezsnyevnek hívtak. Szegény kis Brezsnyev nem tudta, hogy miért így nevezték el őt szigorú gazdái, a papírállatkert gondozói, és miért röhög rajta mindenki. A kiselefántnak oly sűrű szemöldöke volt, mint Brezsnyev elvtársnak, és társai, a többi elefántok is kinevették őt emiatt.
Brezsnyevnek csak egy barátja volt, Göbbels, az üvegszemű tigris, akit szintén kirekesztettek társai, amiért nem olyan volt, mit ők. Brezsnyev és barátja, Göbbels csak ritkán tudtak találkozni a kifutón. Önfeledt pillanatokat töltöttek el együtt, játszottak, ugrándoztak, kupászkodtak egyre a napsütésben, mert arrafelé bizony, mindig sütött a nap. Ilyenkor a többi állat irigykedve nézte a két pajtás mulatozását.
Amikor viszont Brezsnyev és Göbbels nem lehettek együtt, nagyon-nagyon szomorúak és magányosak voltak. Csak a csúfolódás, az élcelődés jutott nekik kinézetük miatt, és bizony emiatt felettébb fájt a szívük.
Éppen nagyszombat volt. Az elefántok és a tigrisek elcsapták a hasukat, mert megették Brezsnyev és Göbbels elől a húsvéti sonkát. Jól ki is nevették őket otthon, amiért ők nem vettek részt olyan nagy elánnal a lakmározásban. Húsvét vasárnapján különös látogató érkezett a papírállatkertbe. Egy igazi gyerek szerette volna szemügyre venni az állatokat, mivel szülei egy papírállattal szerették volna meglepni. A választást, haladó szellemiségű család lévén a gyermekre bízták, ők csak a lehetőségről gondoskodtak.
Lett is nagy sürgés-forgás az állatkerti gondozók körében! Keresték a legszebb, legerősebb, legjobb állatot, hogy ne okozzanak csalódást a kisfiúnak, de minden állat csak panaszkodott, hogy „Fáj a hasam!”, meg „Moccanni sem bírok!”. Végül csak Brezsnyev és Göbbels bizonyultak alkalmasnak a feladatra. A gondozók meg hányták-vetették a kérdést, de nagyon nem volt ínyükre, hogy a két legtramplibb állatot mutogassák a kisfiúnak. Józsi, az egyik állatkerti karbantartó épp a legjobbkor szólt bele a véletlenül meghallott vitába: „No, srácok! Hát nem ezek az állatok azok, akik itt vitustáncolnak a kifutón együtt, mint a jancsibohócok?” Az állatkerti gondozók le voltak nyűgözve. Eddig úgy gondolták, csak egy állatot tesznek közszemlére, most viszont rádöbbentek, ha a kettőt egyszerre kiviszik, megszabadulhatnak tőlük egyszer és mindenkorra. A hús is megmarad, a tigris is jóllakik.
Összeeresztették hát a két pajtást a kifutóban, akik mit sem törődtek a fejük fölött végbemenő biznisszel, és csak egymásnak örültek, ahogy az már lenni szokott. Hupákoltak, bukfenceztek, rikoltoztak vidáman, és a kisfiú nézte őket a melengető napsütésben, és tetszettek neki az állatok, és nyaggata is menten szüleit, hogy legyen az övé mindkettő. A szülők nem igazán hajlottak erre a megoldásra, tudván, két állat – dupla ár. A kisfiú ekkor átbújt a korlát alatt és beszaladt az állatokhoz. Breznyev és Göbbels örültek a gyermeknek, és bevonták őt is a játékba.
A szülei elérzékenyültek a látványtól, és hirtelen az állatkert igazgatója termett előttük kezében szerződéssel és odanyújtotta Apának a tollat. Apa aláírt, Anya fizetett. A kisgyermek pedig elégedett volt és örült újdonsült barátainak.
Brezsnyev, Göbbels és a Kisfiú boldogan éltek, míg meg nem haltak.
szöveg: Gramov
kép: Talált fotó (Moha)
.
